Gondolatok a farsangi forgatagban

2014. február 13.

A farsangi időszakban alig várjuk, hogy beöltözhessünk gyerekkorunk áhított királylányává, boszorkányává vagy lovagjává, gondosan elkészített álarcok mögé bújunk, és örülünk annak, hogy legalább egy éjszakára levethetjük mindennapi ruhánkat. A színes farsangi forgatagban érdemes kicsit elgondolkodni érdekes kérdéseken, amelyek e téma kapcsán felmerülnek.

A Háromkirályok után, lassú átmenettel, az Évszakasztalon és az életünkben, átveszi a hatalmat a Tél-király. Szellemi magasságokból újra a Föld felé irányul tekintetünk, és minden érzékszervünkkel belefeledkezünk, megmártózunk a fehér hó szűzi tisztaságába. A hideg tél fagyos, csikorgó csillogásába. A fákon szikrázó dér és zúzmara mintha egy mesevilág csoda-erdejébe repítene bennünket, ahol tiszta – lélekben és szellemben újjászületett – lényünk fürödhet a fehér csillogás éteri világában.
S míg mi, emberek, a természet téli pompáját élvezzük, addig a föld belsejében már szorgosan munkálkodnak az „elemi lények” (Rudolf Steiner: Elementárok), életerővel töltve fel a föld mélyén gyökerező és alvó világot, hogy a tavasz kezdetén új élettel ajándékozzanak meg minket.

Valamikor, réges-régen, amikor az emberek még emlékeztek arra, hogy milyen együtt lélegezni a Földdel (és – mára már bezárult – nyitott érzékszerveikkel kapcsolatban álltak ezen lényekkel: trollok, gnómok, törpék ) a tél-végi időszakban együtt örvendeztek az elemi lényekkel – megjelenítve őket furcsa, tréfás álarcokkal, ruhákkal. Táncoltak, énekeltek, mulattak – elűzve a téli álmot, sötétséget, és köszöntve a tavasz ébredését. Aztán lassan-lassan mindezt elfelejtettük, és a keresztény világ nagyböjt előtti eszem-iszom mulatságává változott át a Farsangnak nevezett időszak. Mára már a keresztény ünnepek is kifakultak (ezért érték minden olyan közösség, ahol erre hangsúlyt fektetnek, és élik a gyerekekkel), de – mivel érezzük, hogy múlt, hagyomány nélkül nincsen jelen – farsangi mulatságra készülődünk: kutatva hagyomány után, vagy kitalálva új szokásokat. 

Alig várjuk, hogy beöltözhessünk gyerekkorunk áhított királylányává, boszorkányává, lovaggá vagy gazdag vártulajdonossá…s ami csak fantáziánk világából előhívható. Gondosan elkészített álarcok mögé bújunk, és örülünk annak, hogy legalább egy éjszakára levethetjük mindennapi (talán néhol szűk, máshol bő vagy már megunt) ruhánkat, és szabadon kiélhetjük elfojtott érzéseinket. Szabadon, hiszen az álarc eltakar: mások nem tudják, ki vagyok valójában.
Na, de tényleg – ki vagyok valójában? Vajon kit takar az álarc? Vagy az arc. Ezen az egy éjszakán viselem az álarcot, vagy csak most mutatom az igazi arcom? Vajon nem változtatom egész évben – érdekeim szerint – az arcomat? És ki van mögötte?
Hát, érdekes kérdések ezek. Érdemes elgondolkodni rajtuk így, farsang tájékán, amikor hangos mulatságtól zajos a világ (talán azért, hogy ne maradjon időnk gondolkodni?). Családban, baráti összejöveteleken (természetesen felnőttek között) érdekes beszélgetések alakulhatnak ki e téma kapcsán.

A gyerekek világában (főleg óvodásként, kisiskolásként) még minden sokkal tisztább és egyszerűbb. Nekik még nincs szükségük álarcra, hogy azzá váljanak, amivé szeretnének.
Akinek van gyereke, az tudja, hogy elég kigondolniuk egy játékot, és pillanatok alatt benépesül egy állatkert, egy királyi palota, egy repülőtér a megfelelő szereplőkkel. S, ha kell, pillanatok alatt változik át egy vadmacska kígyóvá vagy szelíd báránnyá. Mivel teljes lényükkel és valóságként élik meg az átalakulást, nincs szükségük a külvilág visszajelzésére, kidolgozott ruhákra, álarcokra. Nem másoknak mutatják, hanem saját maguk élik meg. 

A Farsang színes forgatagában örüljünk együtt az életnek, legyen tánc, móka, önfeledt kacagás. S ha néha sikerül az örvény (forgatag) mozdulatlan középpontjába kerülnünk, jussanak eszünkbe a kérdések, melyek útjelzőként választ adhatnak életutunk soron következő állomásán.

Részlet Raduly Éva: Szívkörtánc című könyvéből