Hibaüzenet

Deprecated function: The each() function is deprecated. This message will be suppressed on further calls menu_set_active_trail() függvényben (/web/magnetron2/feszekiskola.hu/includes/menu.inc 2405 sor).

Beharangozó (A 12.-es éves munkák előtt)

Itt és most

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.

4 évvel ezelőtt, amikor ezek a gyerekek a 8. osztályban mutatták meg, hogy „itt és most” mi él bennük, mi foglalkoztatja leginkább őket, épp akkor, 2012 áprilisában választotta Keresztury Tibor – kortárs író, irodalomtörténész - a hét verseként Pilinszky János versét, az alábbi szavak kíséretében:


„Számomra ez a vers roppant belső drámák kiküzdött nyugvópontja, szavak nélkül lefolytatott súlyos viták végkifejlete. A jutalmul elnyert kegyelmi állapot megharcolt harcaink után… Ahogy mozgásba jön újra a világ.”
Ha majd előttetek állnak ismét a gyerekek – az immár 12.-esek-, tanúi lehettek belső drámáiknak, útkereséseiknek, s, hogy eljutottak-e a nyugvópontra, elnyerték-e a kegyelmi állapotot és hogyan mozdítják meg „itt és most a világot”.

Gyertek, hallgassátok őket szeretettel!

Mindenkit szeretettel várunk a 12-es éves munkák bemutatóira!

Helyszín: A Fészek Iskola PEMÜ épülete, euritmia terem

 

Témák:

Ádám Anna: Te hogyan képzeled el a jövőt?
Ez a világ most mennyire hasonlít rá? És vajon tudjuk-e úgy alakítani, hogy olyanná váljon, amilyenben élni szeretnénk? Naivitás vagy tényleg működhet másképpen a világ? Ilyen és ehhez kapcsolatos kérdéseket tettem fel magamnak, és globális problémákra próbáltam alternatív megoldásokat keresni.

Benei Miléna: Rajzolj - avagy “láss” 
Az üres fehér vászon/papír előttem egy idő után olyan mintha gúnyolna: Na mi lesz már ? Nem alkotsz valamit? Vagy talán nem is tudsz? Elfelejtettél rajzolni?

Benke Zsófia: Portfólió a portfólió írásról
Az év során egy olyan művészeti jellegű portfóliót készítek, mely segítheti a művészeti egyetemekre való jövőbeli bejutásomat.

Bozskó Sámuel: CGI
Saját munkámon keresztül mutatom be, hogy hogyan készül el egy három-dimenziós jelenet.

Draskóczy Zita: 
Egy egészen konkrét tervtől, hosszú utat bejárva jutottam el a szellemileg sérült emberekig..
..A keresés után, gyermeki örömöt, a tisztaságot, az alkotási vágyat és a szeretetet találtam meg…”Farkas Anna: Tűzhely
Hogy markoljak bele a fogalomba? Abba, hogy tűzhely, mely meleget áraszt. Kifelé terjedő energia, nyújt feléjük, kisugárzás, áramlás, ad. Adni.

Farkas Péter: 
A telefon programozása, virtuális/kiterjesztett valóság és a technológiájában rejlő lehetőségek.

Hajtó Janka: A kifejezés felé
A mozgás nyelveit tanulom. Keresem a kérdést, próbálok felelni vagy épp élvezem a választ, amit kapok. Kommunikálok vele, és alkotássá válok általa.

Kostyál Zsófia:

Kovács Dorottya: Az utas után szabadon
Nem azzal a céllal indultam, hogy megértsem, miért vagyunk itt. Témám nem konkrét, mivel te sem vagy az. Ez egy vallomás a múlttól a jövőnek. Líra a mostnak. Nem a célt keresem, hanem a formát. Nem az a lényeg, hogy megérts, hanem, hogy átélj. Megérteni úgysem vagyunk képesek. “Egy ember sem tudná elviselni egy másik ember sorsát.” Legalábbis az ‘övét’ biztos nem.

Major Bendegúz: Film, más szögből
A filmet megírni nem elég, le is kell forgatni. Avagy hogyan változott meg a hozzáállásom a filmhez egy év alatt.

Mokry Édua: A csend
Az elmúlt évben a hallássérültek életének megismerése volt a célom.

Nyíri Márton: Játékfejlesztés (nem kocka módra)
Az előadásom célja a játékfejlesztés izgalmainak bemutatása és bizonyítása, a játéknál érdekesebb és izgalmasabb is lehet a fejlesztés. Bemutatom eddigi játékaimat, rövid történelmet a témában és az egész alapjait. Majd lerántom a leplet új játékom terveiről és látvány tervéről.

Pillis Blanka: Lakberendezés, bútortervezés
Az előadásból talán mások számára is tudatossá válik majd, hogy egy bútor otthon való elkészítése egyáltalán nem egyszerű. És, hogy pontos tervezés, és számítások nélkül nem lehet nekivágni. De ez nem csak erre vonatkozik, hanem minden másra. És az idő mindig ellenünk van, és nekünk kell kijátszanunk azt, hogy a végén mi jöjjünk ki jól. És ne legyenek félkész munkák. Mert a kifogások senkit nem érdekelnek. Ha valakit érdekel, hogy lehet egy év alatt iskola mellett elkészíteni fából egy bútort, az mindenképp jöjjön el az előadásra.

Reményi Alexandra: Szekták és manipuláció
A szekta szó hallatán, a legtöbb embert félelem, értetlenség, vagy a távolságtartás érzése fogja el. Mert vajon, mitől válik egy ember, észrevétlenül fanatikussá? Illetve, ez akárkivel megeshet? Mik azok az eszközök, amivel mindezt oly könnyen érik el? Vagy megalapozott egyáltalán az emberek félelme ezen a téren? Ezekre, és számtalan ehhez hasonló kérdésre, igyekszem választ kapni, az éves munkám során.

Szekeres Laura: „A világba nézek én”
Fényképezek, keresem, hogyan lehet őszinte, izgalmas és gyönyörű egy kép. Milyen módon lehet meglátni és megörökíteni az érzést egy pillanatban.

A kezdési időpontok az Eseménynaptárban találhatóak.

                                                                Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány                                                                                                               
Székhely: 2083 Solymár, Bocskai u. 15. Telefonszám: 06-20-9458608 E-mail cím: gazdalkodas@feszekiskola.hu
Közhasznúsági fokozata: kiemelten közhasznú alapítvány Adószám: 18665415-1-13

Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Székhely: 2083 Solymár, József Attila utca 26. Telefonszám: 06-20-9458608 E-mail cím: iskolatitkar@feszekiskola.hu

OM azonosító: 101641 Adószám: 18681567-2-13