Középiskolai felvételi

A nyolcadik osztály után, a felső tagozatba lépéskor is zajlik egy felvételi folyamat, mely a már iskolánkba járókra és az újonnan érkezőkre is vonatkozik. Ebben a felső tagozatba lépő diák elhatározása fontos szerepet játszik.  A szülőkhöz hasonlóan a diák is részt vesz egy beszélgetésen a felső tagozaton tanító tanárokkal. A felső tagozaton a hagyományos "osztályfőnöki" szerephez hasonló feladatokat végző osztálykísérő segíti az osztályok munkáját. A felvételi eljárás végén az osztálykísérő dönt a gyerekek felvételéről a diák nyolc éves munkájának és a felvételi folyamatban részt vevő kollégák véleményének figyelembevételével.

Iskolánk 10 osztálytól nyelvi programot folytat, a választott idegen nyelvet emelt óraszámban lehet tanulni. A 10. osztálytól kezdve elméleti, művészeti és gyakorlati fakultációk nagy választéka látogatható. A 12.-13. osztályban pályaorientiációs órákat tartunk. Iskolánkban egyéni és közösségi projekteken keresztül készülnek a tanulóink.

Gimnáziumunkba olyan tanulókat fogadunk, akiknek tanulmányi átlaga 4 egész felett van a 6. és 7. osztály év végi, illetve a 8. osztály félévi eredményei alapján az alábbi tárgyakból:

  • magyar
  • matematika
  • történelem
  • 2 idegen nyelv
  • az adott iskolában tanult művészeti tárgyak

Művészeti előképzettség (hangszeren játszás, kézművesség, drámában való jártasság) előnyt jelent.

A felvételi eljárás keretében szóbeli beszélgetés történik, amelyre a jelentkezők behívása az eddig felsorolt szempontok alapján történik. A beszélgetésre kérjük, hogy a felvételizők hozzák magukkal egy vagy több művészeti alkotásukat, illetve az általuk kiválasztott közisemereti tantárgyuk füzetét és egy kedvelt érdeklődési területükről 15 mondatos bemutató írást. A beszélgetések 2017. február 20. és március 9. között lesznek.

A 2017/18-as tanév ideiglenes középiskolai felvételi rangsora itt érhető el

A felvételi folyamat eredményei legkésőbb 2017. április 26.-án kerülnek postázásra.

 

Jelentkezéssel kapcsolatos információ:  

az iskolatitkar@feszekiskola.hu email címen vagy a 26/360-306-os telefonszámon.

 

 

                                                                     Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány                                                                                                               
Székhely: 2083 Solymár, Bocskai u. 23. Telefonszám: 06-26-360-306 E-mail cím: gazdalkodas@feszekiskola.hu
Közhasznúsági fokozata: kiemelten közhasznú alapítvány Adószám: 18665415-1-13

Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Székhely: 2083 Solymár, József Attila utca 26. Telefonszám: 06-26-360-306 E-mail cím: iskolatitkar@feszekiskola.hu

OM azonosító: 101641